Magyar népmesék......egy torta a jeles ünnepre

Soha nem volt ennyi időm gondolkodni egy tortán mint ezen. Timi lányom fél évvel ezelőtt, de lehet, hogy még előbb megkért,  hogy Gábor édesapjának 60. születésnapjára süssek egy tortát, aminek a díszítése népi motívum legyen. Én persze tiltakoztam, nem tudom megcsinálni, nekem nincs ehhez kézügyességem, rajzolni meg végképp nem tudok. De a gyerekek biztattak és hittek bennem. Kalocsai hímzés mintán gondolkodtam, valami egyszerűn, mert egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy én képes leszek ezt megvalósítani. Már úgy tűnt, hogy meg is van egy nagyon egyszerű virág minta, mikor meghallottam, hogy Gábor szívéhez legközelebb a Magyar népmesék motívuma áll, azt szeretné a tortára. Mit mondjak, még inkább elszállt minden önbizalmam. Mondtam, én ezt nem tudom megcsinálni, de mellette mégis szerettem volna örömet szerezni. Elvállaltam, nem adhattam fel!

Az ünnepelt szereti a csokit, így a választásom a nemrég elkészített 3 ízű csokoládés tortára esett, amit pár héttel ezelőtt anyukám születésnapjára készítettem el. A 3 csokis torta  receptjét most nem írom le még egyszer. A tetejére piros marcipánból kivágott motívum került díszítésnek.
A motívum elkészítéséhez interneten megkerestem a mintát, majd megfelelő méretűre nagyítottam és kinyomtattam. A piros marcipánt vékonyra nyújtottam. A könnyebb kezelhetőség érdekében több darabbal dolgoztam, a nyomtatott mintát is több darabba vágtam. Majd ráhelyeztem a papírmintát a marcipánra, és hústűvel körbe szurkáltam. A papírlap levétele után a marcipánból a tű segítségével eltávolítottam a felesleges darabokat. A kész mintát óvatosan ráhelyeztem a tortára, közben ügyelve, hogy a darabok a helyükre kerüljenek. A minta közepébe az ünnepelt neve került, marcipánból kivágva.





  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Billiárd asztal a 35. születésnapra!

Szeptemberben két születésnapot is ünnepeltünk. Sajnos az időbeosztások miatt egy napon, de mégis külön-külön kellett megoldanunk a köszöntést. Hosszas készülődés, egyeztetés után végül egy pár perces telefonbeszélgetéssel az egész terv felborult és eldöntetett az időpont. Szombat délben egyik köszöntés, (anyukám 75 éves) este felé a másik (kisebbik lányom barátja 35 éves).  Úgy terveztem, hogy időben elkezdem a sütést, mivel kettő tortát kellett egy napra elkészítenem, és csak esténként tudtam foglalkozni vele. Természetesen ez terv is maradt, mert mindig közbe jött valami esténként, így a munka nagy része, a díszítés szombat reggelre maradt.

Mivel ifjabbik ünnepeltünk versenyszerűen biliárdozik, kapott egy biliárdasztalt.

A receptet most nem részletezem, mert több süteményből raktam össze.

A tésztája 3 lap vizes piskóta csokoládékrémmel töltve. A barna bevonat az oldalán a kókuszos keksztekercs alapján készült "keksz massza", melyből egy keveset feketére színeztem, abból készültek a lyukak. A zöld bevonat marcipán masszából van, a golyók retró rágógumik, a dákók csokoládé rudak.

A végeredmény:   

                                                               gyertya nélkül:



gyertyával:


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

75. szülinapra

Említettem, hogy az idei évben családunk nem szűkölködik a jeles évfordulókban. Szeptemberben elérkezett anyukám 75. születésnapja is.  Az iskolaév kezdetével nagyon szétszóródtak az unokák, ezért szinte lehetetlen olyan hétvégét találni az ünneplésre, hogy mindenki itthon legyen. Így  sajnos nem tudtam olyan összejövetelt szervezni, amilyet a "NAGY NAP" (és én) megkívánt volna.
Egy szombat délelőtti munka után, ebéddel összekötve került sor a köszöntésre, annál is inkább, mert aznap délutánra volt még egy születésnaposunk. De az majd egy másik történet. Itt csak annyit kell tudni, hogy az időpontok összehozása  nem kis fejtörést okozott nekem.
Az alkalomhoz illően különleges tortát szerettem volna sütni. Az ötlet megvolt, a baj csak annyi, hogy én egyszer már sütöttem ezt a tortát, ami akkor nem sikerült, viszont ízre nagyon finom volt. Tehát tökéletesíteni akartam a receptet. Szorgos kutatásba kezdtem, sok receptet átolvastam, mire a blogok között megtaláltam ami nekem kellett. Egy kis merészséggel az én meglévő receptemet "összefésültem" a blogon talált recepttel, így készült el az alábbi torta.

Hozzávalók a tésztához:

  • 3 tojás
  • 3 kanál cukor
  • 1/2 dl étolaj
  • 3 evőkanál liszt
  • kakaópor 
  • kevés sütőpor (1 cs. sütőport harmadoltam)

A hozzávalókból piskótatésztát sütöttem. Háromszor ismételve, hogy három lapot kapjak.

Hozzávalók a krémhez:

  • 20 dkg étcsokoládé
  • 2 x 30 dkg fehér csokoládé
  • 3 x 2 dl tejszín (Lidl-ben vásárolom, Milbona 30 %-os habtejszín 200 g-os dobozban, akkor 3 doboz kell)
  • 10-15 dkg kristálycukor
  • 3 x 15 dkg vaj


Étcsokoládés krém:
2 dl tejszínt  forrásig hevítek, majd a tűzről levéve belekeverem a 20 dkg darabokra tördelt étcsokoládét és hűlni hagyom.

Fehér csokoládés krém:
2 dl tejszínt forrásig hevítek, majd tűzről levéve belekeverem a 30 dkg darabokra tördelt fehér csokoládét (nem elírás, több kell mint az étcsokoládéból) és hűlni hagyom.

Karamellás krém:
Kb 10-15 dkg kristálycukrot felteszek pirulni,  felengedem 2 dl tejszínnel (karamellt készítek), majd belekeverem a maradék 30 dkg fehér csokoládét és hűlni hagyom.

A krémeket ajánlatos előző este elkészíteni és hűtőben alaposan lehűteni. Másnap mindhárom krémhez hozzáadjuk a habosra kevert vajat.

A tortát a következő módon töltöttem:
A fehér csokoládés és az étcsokoládés krém  felét habzsákba töltöttem.
Az alsó tortalap külső szélére az étcsokoládés krémből nyomtam egy kört, majd a fehér csokoládés krémből mellé a másikat, és így haladtam a tortalap belseje felé, váltogatva a krémeket, míg elfogytak. Erre helyeztem a másik tortalapot. A krémek másik felét szintén betöltöttem a habzsákba és a második lapon is  kívülről befelé haladva megismételtem a körök rajzolását. Szintén váltakozva, csak most a fehér csokoládés krémmel kezdve. A harmadik lappal kicsit összenyomtam a tortát,  a karamellkrémmel az egészet bevontam és díszítettem.



Szeleteléskor a váltott csokoládéval készített krémkörök ilyen mintát adnak ki.




  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Az idei év különleges születésnapok tekintetében családunkban. Többségében a "kerek évfordulók" jegyében zajlanak az ünnepléseink. Remélem minden tortám ennek jegyében megfelelően különleges is lesz. Első negyedszázados ünnepeltünk nagylányom barátja szeret horgászni. Lányom ötlete alapján adott volt az ajándék és a feladat számomra, a megfelelő torta elkészítése is.
Bevallom sokat töprengtem, miből, hogyan és milyen legyen. Mikor már az elképzelés megszületett, a kérdés, milyen alapanyagokkal tudom megvalósítani? Nem is olyan nehéz, mint elsőre gondoltam.

A jól bevált receptem szerint (3 tojás, 3 evőkanál víz, 15 dkg cukor, 10 dkg liszt, kevés sütőpor) piskótát sütöttem, majd még 2x megismételtem, mert a tortához 3 lapra volt szükségem.

A krémhez és díszítéshez a következőket használtam fel:

50 dkg túró
25 dkg cukor (ízlés szerint több vagy kevesebb)
1 cs vaníliás pudingpor
3 dl tej
6 dl tejszín
fél cs. zselatinpor
1 doboz ananász kompót lecsepegtetve, darabokra vágva
a kompót leve
2 db kivi darabokra vágva
1 cs. piskótatallér
1 cs trópusi zselés cukor (az ananász forma hasonlít a halra)
2 kicsi zacskós színtelen gyümölcskocsonya
zöld és kék ételszínező
marcipánból: horgász és hal, kis virágok, levelek

A pudingot a tejjel felfőzzük, majd kihűlés után jól kikeverjük a cukorral és túróval. A zselatint 1 dl vízben felmelegítjük, a tejszínt habbá verjük, (keveset félreteszünk a díszítéshez),  majd a krémhez keverjük mindkettőt.
A tortaforma oldalát kibéleljük alufóliával, hogy könnyebben le tudjuk majd venni a tortaformát és belehelyezzük az első piskótalapot. A krém harmadát ráöntjük, megszórjuk ananász- és kivi darabokkal, majd a többi piskótalappal megismételjük a műveletet. A torta tetejét is bevonjuk egy kevés krémmel, gyümölcs nélkül. A zselés cukorból kiválogatjuk a hal formákat, és rárakjuk a torta tetejére.
A piskótatallérokkal körberakjuk a tortát, nem kell szabályosnak lennie.
Ez után attól függően mennyi időnk van, hűtőbe tesszük a tortát, dermedni.
Díszítéshez a gyümölcskocsonyát elkészítjük úgy, hogy az ananászkompót levét vízzel felöntjük az előírásnak megfelelő mennyiségű folyadékra, veszünk ki egy keveset, hogy majd a tejszínbe is tudjunk tenni, a többit kék ételszínezékkel megfestjük.
Megvárjuk, még dermedni kezd, kanalanként rakjuk a tortára, hogy víz hatású legyen, de csak a piskótatallérok széléig.
A félretett színtelen kocsonyát (ha megdermedt volna, kicsit felmelegítjük) megfestjük a zöld színezővel és piskótatallérok közé, a torta oldalára kanalazunk belőle, majd hozzáöntjük a félretett tejszínt és bekenjük vele a tallérokat. Itt sem kell törekedni a szabályosságra.
A kis virágokat és a horgászt elhelyezzük a "parton".

Nem kell megijedni a hosszú leírástól, de igyekeztem minél részletesebben leírni, egyébként meg a kép úgyis önmagáért beszél. Íme:


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

A Cornflakes mégis finom

Sok-sok évvel ezelőtt, még a gyermekeim kicsik voltak, kaptunk egy zacskó natúr kukoricapelyhet. Akkoriban még nem nagyon ismertük, szokatlan és drága volt a tej-müzli és hasonló reggeli étel számunkra. Nos az ebből elkészített első reggeli nem nyerte el gyermekeim tetszését, mivel semmi íze, még csak nem is édes. Talán kicsit örültem is neki, nem lesz gond eztán a vásárlás miatt. Később a különböző müzlik vásárlásakor valahogy a kukoricapehely sosem került a kosárba, egészen a mai napig. Ma ugyanis új édességgel bővült a szakácskönyvem.

Hozzávalók:
6 evőkanál méz
15 dkg cukor
25 dkg margarin
2 evőkanál kakaópor
20 dkg étcsokoládé vagy tortabevonó
15 dkg darált dió
25 dkg natúr kukoricapehely
kb. 60-65 db mignon papír

Elkészítés:
A mézet a cukorral felolvasztjuk, majd beleolvasztjuk a margarint és a csokit. Hozzákeverjük a kakaóport, a diót és forrástól számítva 1-2 perc alatt sűrűre főzzük.
A tűzről levéve belekeverjük a kukoricapelyhet, majd még melegen, kanállal halmokat készítünk a mignon papírokba. A halmok méretétől függően kb. 60-65 db lesz belőle.

Így már gyermekeimnek is ízlik a kukoricapehely:


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Torta a kollégiumban, avagy a hosszú utat megtett torta

Nagylányom születésnapja decemberben van, amikor, lévén egyetemista, nem tud itthon lenni. Vizsgaidőszak, karácsony, megannyi elfoglaltság, program. Szóval általában "elcsúsztatva" szoktuk megünnepelni a nagy napot. Idén egy héttel előbb volt itthon, amikor ugye még nem lehet megtartani, mert babona ide - babona oda, előre nem iszunk a medve bőrére. Amikor készült vissza, kicsit sajnálkozva jegyezte meg, hogy "hát a tortámat majd csak januárban kapom meg megint". Mit mondjak, elszorult a szívem, de mindjárt jött az ötletem is, ezt nem hagyom, viszem a tortát a kollégiumba.
Szóval alig vártam a vasárnapot, mikor én utaztam Pécsre, és vittem magammal a születésnapi tortát. Az egész  hetem izgalommal telt, terveztem milyen legyen. Tudtam, amilyen váratlanul éri, ugyanannyira fog örülni is a meglepetésnek. Gondoltam szombaton lesz időm, nyugodtan sütök, főzök. Természetesen mint mindig, most is közbejött ez meg az, tehát a sütés nagyon a késő esti, éjszakai órákra maradt. Lelkesített és ébren tartott a meglepetés izgalma. Megint nem aludtam semmit, és hajnalban indultam a buszra, táskámban a elkészített adagokra osztott ebédekkel és a tortával.
A hosszú utazás miatt találtam ki egy túrós-barackos-tejszínes krémet, mivel a hozzáadott zselatinnak köszönhetően elég masszív a szállításhoz.

A torta alapja a szokásos úgynevezett sárga vizes piskótám volt. Három lapot sütöttem.
A krém hozzávalói: 50 dkg túró
                              kb. 20 dkg porcukor (ízlés szerint)
                              1 doboz őszibarack kompót
                              5 dl tejszín + 1 dl a díszítéshez
                              2 teáskanál zselatin
A túrót a cukorral kikeverjük. A kompótból teszünk félre a torta díszítésére, a többit apró kockákra vágjuk és a krémhez keverjük. A tejszínt kevés cukorral felverjük, a zselatint 1 dl kompótlével felmelegítjük, majd hozzákeverjük a felvert tejszínhez és a kikevert túróhoz.
Az első piskótát visszahelyezzük a csatos tortasütőbe, ráöntjük az egyharmad krémet, ügyelve arra, hogy a tészta mellé is lefollyon, erre rá a második piskóta, krém és megint piskóta. A tetején elsimítjuk a maradék krémet. Eddig gyorsan kell vele dolgozni, hogy a zselatin ne kössön meg. Kicsit félretesszük a hűtőbe dermedni.
Addig a maradék kompótlevet 2 teáskanál zselatinnal felmelegítjük. Felverjük a tejszínt és a zselatinos kompótléből öntünk hozzá egy keveset, ezzel és félretett barackkal díszítjük a tortát, majd a maradék zselatinos kompótlével (ha időközben megdermedt, újra felolvasztjuk) megkenjük a torta tetejét, legfőképpen  a barackokat.

Itt még szállítás előtt, tortaformában:


 Odaérve, kicsomagolva:


 

 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Kecskeméti barackos kölestorta avagy az Ország tortája házilag

Nemrégiben egyik reggel beérve munkahelyemre, kolléganőm azzal fogadott, hogy látta a tv-ben az idei ország tortáját. Mindjárt rám gondolt, vajon én is nézem-e a műsort. Bizony én lemaradtam, nem láttam a készítés technikáját, de mindjárt meg is kerestük a receptet neten.
Természetesen délután elindultam a hozzávalókat beszerezni. Nagyon nem egyszerű feladat. Nem is tudom, miért nem lehet e sütemény hozzávalóit is egy helyen, mondjuk a Tescoban megvásárolni?
Szóval, irány a fitotéka, natura bolt, vagy kinek mi közelebb van. Természetesen ott sem kapsz meg mindent. Mint pl. a mandulalisztet. Ehelyett mandulaforgácsot vettem, amit otthon szépen ledaráltam. Hát igen, az alapanyagok mind megvannak, kezdődhet a sütés!
De! Ez is majdnem kudarcba fulladt, mert nincs Zila szilikon tortaformám. Ki hinné, hogy ennyi gondot tud okozni egy torta, amit az egész ország apraja nagyja annyira vár, nem is beszélve kis családomról, miután beharangoztam, hogy bizony még augusztus 20. előtt ehetnek belőle.
Ilyen lelkesedés után nem adhattam fel. Mondtam, majd megoldom, és elkezdtem a sütést.
A receptet bemásolom, elég hosszú, de aki úgy gondolja, hogy szeretné kipróbálni, ez ne akadályozza meg. Aki a piskótás-krémes tortát kedveli csak, az csalódni fog. Nem az a hagyományos értelemben vett krémes sütemény.
Mielőtt azonban a receptet másolnám, elmondom, hogy Zila forma nélkül az összeállítás nálam kicsit másképp ment, mint az a készítésnél olvasható. Én nem fordítottan állítottam össze a tortát. Nálam a megsült süteményalap visszakerült a tortaformába. Erre ráöntöttem a krémet. Alufóliába csomagolt formákat (mindenkinek ötlete szerint, én a tojástartóból vágtam ki a gödröcske formákat), belemártottam olvasztott margarinba, majd szeletenként egyet-egyet belenyomtam a krémbe. Mivel nem azonnali fogyasztásra szántam, a barackszeleteket is kissé belenyomtam a még lágy krémbe A tortát hűtőbe téve megdermesztettem. Dermedés után díszítettem. Levettem a tortasütő oldalát, kiemeltem a csomagolt formákat, a keletkezett kis gödrökbe öntöttem a baracköntetet, a szeleteket lekentem aszpikkal,  majd a lányomtól és párjától kapott csokoládé lapocskákkal díszítettem.
A hosszú bevezető után a recept:

és a torta képe:


  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS