Megjegyzések

Sziasztok!
Már régen jártam itt, de most beállítottam a megjegyzéseket, így remélhetőleg könnyebb lesz a kommentelés! Nemsokára jövök újabb tortával! Szeretitek a marcipánt?

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Torta csak úgy

A legutolsó sütésemkor kicsit elszámoltam magam a tortalapokat illetően. Lányommal együtt sütöttünk, és valami félreértés folytán két piskótalappal többet sütöttem, mint amire a tortához szükségünk volt. Természetesen nem veszhet kárba, hát lefagyasztottam.
Most, hogy már mindnyájan ki voltunk éhezve egy kis édességre, eszembe jutott, gondoltam valamit kezdhetnék vele. Igen, de sütni nem akartam, és egy tortához nekem kevés a két lap. Így gondoltam ki, hogy a harmadik lapot egy kekszes lappal helyettesítem. Elkészítettem a krémet, és a kekszes lapot, majd összeállítottam a tortát. A díszítéssel megint gondom akadt. Nem volt semmilyen alkalom, tehát valami egyszerűt találtam ki. A névvel még bajban voltam, mert hát nem tudtam mit mondani, milyen tortát fogunk enni. Biztosan mindenki átélte már azt a helyzetet, amikor csak úgy magától megoldódik minden. Pontosan ez történt nálunk is. Amikor a tortát a hűtőből kivéve az asztalra tettem, lányom barátja megkérdezte, hogy batikoltam a torta tetejét? És már meg is volt a név, mert azt mondta, akkor ez egy batik torta.
Szóval a batik torta receptje:

Hozzávalók:

  • 2 db piskóta tortalap
  • 1 db kekszes tortalap
  • krém
  • csokoládéöntet (kivételesen boltban vásárolt, mert az is volt itthon, maradék)
A kekszes tortalaphoz 30 dkg darált kekszet összegyúrtam 10 dkg porcukorral, 2 dl tejjel és egy kis kakaóporral, majd kerek lappá nyújtottam.
A krémnek a sima vanília krémet készítettem: 3 dl tejben 1 cs. vanília puding felfőzve, majd kikeverve 20 dkg vajjal és 20 dkg porcukorral.
Ezután az egyik piskótalapot megkentem a krémmel, majd óvatosan ráborítottam a kekszes lapot, megkentem megint krémmel, és ráhelyeztem a másik piskótalapot. A tetejét és oldalát megkentem a krémmel. Eztán a csokoládé öntetet körkörösen ráfolyattam a tortára, majd fogpiszkálóval átlókat rajzoltam a torta tetejére. Ezáltal a krém és az öntet pókhálószerűen kapcsolódott össze.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • RSS

Vanília és csokoládé

Sokszor megkérdeznek ismerőseim, kolléganőim, ha tortát akarnak sütni, hogy: "milyen legyen?" Adjak ötletet, receptet.
Ilyenkor gondban vagyok, mert nekem van egy kedvenc alap tésztám, amit aztán szívesen variálok különböző ízű krémekkel. Ha nincs konkrét elképzelésem, vagy kívánság, ezzel biztos a siker. Sokszor nincs rá recept, mert sütés közben, krém készítésekor döntöm el, hogy milyen is lesz.
Így volt ez akkor is, amikor egyik barátom édesanyjának és testvérének egyszerre tartott születésnapjára voltam hivatalos. Természetesen egyformát nem akartam vinni. Gondoltam a világos színű krém a fiatalabbhoz, a sötétebb színű krém az idősebbhez jobban fog illeni. Ezzel eldőlt az alaptésztám ízesítése is. A vaníliát és a csokoládét általában mindenki szereti.
Így készült a vaníliás és a csokoládé torta:

Hozzávalók:

Tésztához:
6 tojás
30 dkg cukor
6 kanál víz
20 dkg liszt
1 cs. sütőpor
kakaó

Krémhez:
3 dl tej
1 cs. vanília puding
20 dkg vaj
20 dkg porcukor
kakaó


    Piskóta tészta
    A tojások sárgáját kikeverjük a cukorral, a vizet kanalanként adagoljuk hozzá. Jól kikeverjük majd  hozzáadjuk a sütőporral elkevert lisztet és a felvert tojásfehérjét. (A kakaós piskótához a lisztbe keverünk két kanál kakaót) Tortaformában 3 lapot sütünk.

    Vaníliás krém
    A tejben felfőzzük a pudingot. A vajat a cukorral kikeverjük. A két krémet jól összekeverjük.
    (Vaníliás krémnek 1 cs. vaníliás cukrot, kakaós krémnek ízlés szerint kakaót keverünk hozzá.)

    Tehát a fenti leírás alapján sütöttem egy kakaós és egy vaníliás piskótát. Hozzá készítettem egy kakaós és egy vaníliás krémet.
    A vaníliás piskótát vanília krémmel töltöttem, a kakaós piskótát kakaós krémmel töltöttem.

    Mindkét tortát készen vásárolt marcipán felirattal, virágokkal és levélkékkel díszítettem.

    Az elkészült torták:


    • Digg
    • Del.icio.us
    • StumbleUpon
    • Reddit
    • RSS

    A kezdet

    "Minden kezdet nehéz." - szokták mondani. De mindennek valahol el kell kezdődnie. Az én blogom valahol az anyukám 72. születésnapjával kezdődött, azt hiszem.
    Nálam már régi hagyomány, hogy születésnapra tortát sütök. Igaz az ünneplésről általában készültek fényképek is, de soha nem a torta volt a főszereplő. Mígnem nagylányom ötlete után elkezdtem fényképezni a tortáimat. Nem volt vele célom, csak úgy magamnak, hogy majd ha öreg leszek, nézegethessem. Eszembe sem jutott, hogy egyszer ezeket a képeket, (recepteket) közzé fogom tenni.
    Ezen a születésnapon  már felvágtuk a tortát, fele el is fogyott, mikor eszembe jutott, hogy nincs róla kép. Nosza, gyorsan kell egy felvétel, még ha csak a feléről is. Így legalább látszik, milyen a krémmel együtt. Ami azért is fontos itt, mert a sok töprengés után végül arra jutottam, hogy "mirinda" torta lesz. Kolléganőm szerint a mirinda szelet nem is süti, hogy lehet abból még tortát is készíteni? Aki ismeri a mirinda szeletet, tudja miért volt ez kérdés, aki nem, az remélem a végén majd megérti.
    Akkor hát a recept, és a "Hogyan lett torta?" kérdésre a válasz:

    Hozzávalók:
         6 tojás
         6 kanál cukor
         1 dl étolaj
         4 kanál liszt
         2 kanál kakaó
         1 cs. sütőpor
         20 dkg margarin
         25 dkg porcukor
         25 dkg túró
         2 cs. vanília puding
         1 dl szörp, 6 dl víz

    Mirinda szelet:
    A 6 tojás sárgáját 6 kanál cukorral és 1 dl étolajjal kikeverjük. Adunk hozzá 4 kanál lisztet, 2 kanál kakaót, 1 cs. sütőport és a 6 tojás felvert habját. Szögletes tepsiben 1 lapban megsütjük.
    20 dkg margarint 25 dkg porcukrot és 25 dkg túrót jól kikeverünk, a kihűlt tésztára kenjük.
    2 cs. vanília pudingot 6 dl vízzel és 1 dl (bármilyen ízű) szörppel felfőzzük. Ha kihűlt a túrós krémre kenjük.

    Így lett belőle torta:
    A tésztát kerek tortaformában 3 lapban sütöttem meg.
    A krémeket elkészítettem és mindkettőt 3 részre osztottam.
    Majd összeállítottam a tortát.
    Az alsó piskótalapot megkentem az egy rész túrós krémmel, erre simítottam az egy rész pudingos krémet, majd ráhelyeztem a második piskóta lapot. A tésztát megint megkentem egy rész túrós krémmel, majd egy rész pudingos krém következett. Ráhelyeztem a harmadik piskóta lapot, amire a maradék túrós krémet simítottam. A maradék pudingos krémmel a torta oldalát vontam be.
    Díszítés és fogyasztás után a maradék így nézett ki:


      • Digg
      • Del.icio.us
      • StumbleUpon
      • Reddit
      • RSS

      A "TIZENNYOLCADIK"

      Születésnapot ünnepeltünk a hétvégén. A "picik" 18 évesek lettek. Sokszor megkérdezték már tőlem, hogy meddig hívom piciknek Tamara és Norbert nevű gyermekeimet, akik ikertestvérek és 18 évvel ezelőtt születtek. Igen, 18 év ide vagy oda, nekem "a picik" maradnak felnőttkorukban is. Legfeljebb annyi változott, hogy eddig mondhattam, hogy nem én öregszem, csak a gyerekek nőnek. Most be kell látnom, ők megnőttek, én meg öregszem.
      Nálunk a születésnap tortával jár. Ez alkalommal is volt. Kettő is.
      Tamara kívánsága egy habkönnyű narancstorta, amit nővére sütött meg.
       A narancstorta most recept nélkül:



      Norbi egyik kedvence a túró-Charlotte, aminek elkészítése az én feladatom volt.
      Először sütöttem 2 x 6 tojásból 2 db lekváros piskótatekercset amit  felszeleteltem.
      Majd  kellett még egy piskóta tortalap, melyhez felvertem  2 tojást 10 dkg cukorral, adtam hozzá 2 evőkanál vizet, 6 dkg lisztet és kevés sütőport, kerek tortasütőben megsütöttem.
      A krém hozzávalói:
      • 2 evőkanál lekvár
      • 2 teáskanál zselatin por
      • 50 dkg túró
      • 14 dkg cukor
      • 1 csomag vaníliás cukor
      • 1 citrom reszelt héja
      • 6 evőkanál citromlé
      • 2,5 dl tejszín
      A zselatint 1 dl vízben forrásig melegítjük. A tejszínt habbá verjük. A többi hozzávalókat jól kikeverjük, majd hozzákeverjük a zselatint és a felvert tejszínt.
      Egy tortaformát kibélelünk a piskótatekercs-szeletekkel, beleöntjük a krémet és ráhelyezzük a kerek piskóta  tortalapot. (a tortaformát kibélelhetjük alufóliával, könnyebben tudjuk majd kiborítani a tortát a formából.)
      Hűtőszekrénybe tesszük, hogy a krém megdermedjen. Dermedés után a formából kifordítjuk (teteje lesz az alja). Tetszés szerint díszíthetjük, de díszítés nélkül is mutatós.

      Díszítés nélkül:


      Díszítéssel:

      • Digg
      • Del.icio.us
      • StumbleUpon
      • Reddit
      • RSS

      A nagyon várt gesztenyetorta

      Szinte látom nagylányom mosolygós arcát,  hogy ismét rászántam magam az írásra. Lehet, úgy csillognak a szemei, mint mikor meglátta az alábbi tortát, ami egyben az elmaradt szülinapi tortáját is pótolta, de leginkább a sikeres államvizsgája alkalmából készítettem meglepetésként.
      Egyik kedvence a gesztenyetorta. Sokszor emlegette, mikor sütök már neki is.
      Miután az államvizsgára való felkészülése egy hét szenvedéssel, álmatlan éjszakákkal telt el fogfájás miatt, a sikeres vizsgát még inkább szerettem volna megünnepelni.
      Mindkettő sikerült. A meglepetés és a torta is.

      Hozzávalók:
      1 sikeres államvizsga és sok-sok szeretet.

      A torta hozzávalói:

      Tészta:
      6 tojás
      30 dkg cukor
      6 evőkanál víz
      20 dkg liszt
      1 cs. sütőpor
      A tojásokat a cukorral habosra keverjük, kanalanként hozzáadva vizet. Majd a lisztet és sütőport óvatosan hozzákeverjük. Kerek tortasütőben 3 lapot sütünk.
      Krém: 
      3 dl tejet megfőzünk 1 vaníliás pudinggal. 
      20 dkg vajat kikeverünk 20 dkg porcukorral, és hozzákeverünk 25 dkg gesztenyemasszát. A kihűlt pudinggal jól összekeverjük.
      A lapokat a krémmel megtöltjük. Vigyázzunk rá, hogy maradjon belőle a torta díszítésére is.
      A tortát díszíthetjük a krémmel, de tehetünk rá felvert hulala habot is.

      Én így díszítettem:


      • Digg
      • Del.icio.us
      • StumbleUpon
      • Reddit
      • RSS

      A feketeerdő torta története

      A minap egyik kedves ismerősöm a barátnőjével együtt születésnapi buliba volt hivatalos. Megkért, süssek egy tortát az alkalomra. A meglepetés az ünnepelten kívül részemre is sikerült, amikor arra a kérdésemre, hogy mégis milyen ízű tortára gondolt, kimondta a FEKETEERDŐ nevet. Igen, láttam már olyat, képeken és régebben talán a cukrászda kirakatában. Enni.......... hm két évvel ezelőtt egy szeletet, (ki emlékszik már arra?) de sütni még soha nem sütöttem, receptem sem volt hozzá. Szabadkoztam is először, hogy én még soha, de aztán mégis azt mondtam, nem lehet, hogy ne tudjam megcsinálni.
      A következő napokban lázas kutatásba kezdtem. Cukrászdába mentem, hogy vegyek egy szeletet, legalább lássam hogy néz ki, milyen az íze. Naná, hogy 5 cukrászdában sem kaptam egy szeletet. A következő lépés, kolléganők, barátnő receptjeinek elkérése volt, majd böngészés a net-en. Ahány recept, annyiféle elkészítése a tortának. Nem mindegyik volt kedvemre való. Többet szerettem volna, mint egy kakaós piskóta meggyel és tejszínnel.
      Elmondhatom, mire a sütés következett, a fejemben volt az egész. Minden leírásból azokat a részeket szedtem ki, ami szerintem finomabbá teheti az én alkotásomat. Kívülről tudtam a tészta, krém, a meggyes krém, a tejszín elkészítésének módját, a torta díszítésének formáját. Szinte leírt recept nélkül fogtam hozzá a sütéshez. Nagy kihívásnak éreztem, és tudtam, nem ronthatom el. Azért azt elárulom, hogy a sok olvasott recept közül a barátnőmtől kapott állt a legközelebb a végeredményhez.
      Íme az én receptem:
      A tészta elkészítése:         6 db tojás
                                           30 dkg cukor
                                             1 cs. vaníliás cukor, 
                                             6 evőkanál víz, 3 evőkanál étolaj
                                           20 dkg liszt, 2 evőkanál kakaó, 1 cs. sütőpor
      A tojásokat a cukorral habosra felverjük, a vizet és az étolajat lassan adagoljuk hozzá. Majd belekeverjük a lisztet és tortasütőben 3 lapot sütünk belőle.

      Fél liter Hulala tejszínt kemény habbá verünk.

      Készítünk:

      Meggyes krémet
      Egy üveg meggybefőttet leszűrünk, a meggyből teszünk félre szép szemeket a díszítéshez, a levéből főzzük a meggyes krémet. (1 cs. vanília pudingpor, 3 dl. meggylé, 4 dkg cukor felfőzve. Tűzről levéve hozzákeverjük a meggyet és a cherry-t.)
      Csokoládé pudingot (1 cs. csokoládé pudingpor, 3 dl tej, 5 dkg cukor felfőzve),
      Vanília pudingot (1 cs. vanília pudingpor, 3 dl tej, 5 dkg cukor felfőzve),
      A pudingokhoz ízlés szerinti mennyiségben, óvatosan hozzákeverünk a felvert tejszínből. ( Legalább 5-5 kanállal, de lehet több is.) Finom tejszínes krémet kapjunk, és a tejszínből maradjon a torta bevonására, díszítésére.
                     
      Torta összeállítása:
      Az alsó lapot megkenjük a fele meggykrémmel.

      A csokoládé és a vanília krémet habzsákba töltjük, és váltakozva körönként a meggyes krémre nyomunk belőle.
      Ráhelyezzük a másik lapot, amit ugyanúgy mint az alsót megkenünk meggyes krémmel, majd körkörösen a csokoládé ill. vanília krémmel.

      Erre ráhelyezzük a harmadik lapot és a maradék krémmel bevonjuk a tortát. A felvert tejszínből díszítéshez félreteszünk egy keveset, a többit a tortára kenjük. Tortadarával vagy reszelt csokoládéval, a félretett tejszínnel és meggyszemekkel díszítjük.
      Nekem ilyen lett:
      Mivel ez a torta ajándékba készült, nem kóstolhattuk meg. Természetesen hamarosan elkészült  "saját fogyasztásra" is, ami nagyon finom, a család egyik kedvence lett.

      • Digg
      • Del.icio.us
      • StumbleUpon
      • Reddit
      • RSS